A „kiskönyvtár sorozatának megindítását több szempont is motiválta. Az egyik, hogy a harminc éve megindult életműsorozatban az egyes művek úgyszólván csak ömlesztve, önálló helyiérték nélkül kaptak helyet, az új sorozatban most először juthatnak lélegzethez és mutathatják meg sajátos jellegüket, külön-külön, úgy, ahogyan eredetileg is íródtak, ráadásul ezt most egy olyan formátumban tudjuk megjeleníteni, amelyet Hamvas Béla mindig is nagyon kedvelt, mégpedig az egyik mesterének is vallott Rudolf Kassner esszéköteteinek a múlt század első felében az Insel Verlag gondozásában kiadott formátumát követve.

Várhegyi Miklós kollégámmal olyan művekkel indítottunk, amelyek már csaknem elérhetetlenek voltak, de a legfontosabb mégiscsak az, hogy az itt megjelenő munkák a hamvasi elgondolás és írásmód eredeti intencióit követik, vagyis az eredeti kéz- és gépiratokat, nem pedig azoknak átszerkesztett és gyakran átírt, „javított” verzióit adjuk közre, ahogyan azt az életműkiadás régebbi köteteiben a korábbi szerkesztők tették. Ez a különbség döntő jelentőségű. A régi szövegkezelés gyakorlata nyomán, a sorozatos „javítások” folytán a Hamvas-szövegek sokszor érthetetlenné vagy félreérthetővé váltak, sőt gyakran az eredeti mondandóval ellentétes értelmet öltöttek fel […]”

Palkovics Tibor

Elérhetőségeink
1073 Budapest, Kertész utca 29.

+36 20 369 5987

info@baberligetbudapest.hu
Nyitva tartás

Csütörtök-Péntek: 10:00-18:00
Szombat: 9:00-12:00
Vasárnap-Szerda: Zárva

Kövessen minket!